Kedves Játékosok!
A korábbi HLSZ hírlevélben örömmel értesítettünk benneteket arról, hogy 2016. július 1-jétől bevezetésre került, és kötelezően alkalmazandó az MLSZ Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzat 7. számú mellékletét képező, honlapunkon is letölthető MINTASZERZŐDÉS.
Tekintettel arra, hogy már az elmúlt 2-3 hónapban is számos telefonos és személyes megkeresés érkezett a HLSZ-hez a szerződés egyes fejezeteinek, pontjainak alkalmazása és értelmezése kapcsán, így a következő pár hírlevél erejéig a MUNKASZERZŐDÉS HIVATÁSOS LABDARÚGÓVAL címet viselő mintaszerződés egyes fejezeteit szeretnénk nektek részletesebben bemutatni.
A szerződést 5 részre, szakaszra tagoltuk és az első HLSZ HÍRLEVÉL-SOROZAT A MINTASZERZŐDÉSRŐL témája a labdarúgók SZERZŐDÉSEN ALAPULÓ JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI. Az alábbiakban tehát szeretnénk azon pontokra felhívni a figyelmeteket, amire a munkaviszonyotok során különös figyelemmel kell lennetek, így tehát mindenekelőtt mely kötelezettségeket kell betartanotok.
A mintaszerződés keretjelleggel történő alkalmazása kötelező, azzal, hogy több helyen találtok utalást a szerződésben az EGYÉNI FELTÉTELEKRE, mely egyéni feltételekben a klubbal közösen további részletszabályokat rögzíthettek. Ez azt jelenti, hogy a szerződés részeként közösen, a megállapodásotok tükrében kiköthettek további rendelkezéseket, és így a szerződéskötési szabadság elvéből kiindulva elsősorban a megállapodásotok lesz az irányadó, azonban arra figyelnetek kell, hogy az egyéni feltételek a mintaszerződés pontjaiba nem ütközhetnek. Így például, amennyiben százalékos arányban került meghatározásra a munkaszerződés egy pontja (pl. munkabér csökkentés), ebben az esetben a meghatározott %-os értéken nem terjeszkedhettek túl. Amennyiben ez mégis előfordulna, ebben az esetben az egyéni feltételeknek meghatározott, ám a mintaszerződésben kikötött értéken túli rész semmis.
Meghatározó alapeleme a szerződésnek, hogy a Sporttörvény, az MLSZ Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzata figyelembevételével eljárva, MUNKAVISZONY jön létre a klub és köztetek a labdarúgást irányító nemzetközi szervezetek (FIFA, UEFA) valamint a MLSZ által előírt tartalmi és formai követelményekkel összhangban az alábbiak szerint:
Már a szerződés legelején, a szerződő felek meghatározása során körültekintően kell eljárnotok, mivel a szerződés részét képezi az arra vonatkozó nyilatkozatotok, hogy KÖZVETÍTŐ szolgáltatásit igénybe vettétek-e a munkaviszony létesítése során.
A felek meghatározását követően az általános szerződéses feltételek a klasszikusnak mondható sportolói tevékenységhez és hivatásos sportolói munkakörhöz kapcsolódó fizikai és szellemi készségek, mint munkavállalói kötelezettségek rögzítésével kezdődik. Ezek közül szeretnénk felhívni a figyelmeteket arra, hogy már a szerződés megkötését megelőzően az EGÉSZSÉGI, FIZIKAI ÉS PSZICHÉS állapotra vonatkozó DOKUMENTÁCIÓ – igazolt – átadásával teljes körű TÁJÉKOZTATÁSI KÖTELEZETTSÉG terhel titeket a korábbi, a sporttevékenységgel összefüggésbe hozható sérülésekről és műtétekről. Kötelesek vagytok nyilatkozni a munkáltató felé, hogy nincs tudomásotok olyan betegségéről, vagy sérüléséről, amely a labdarúgásban tartósan, vagy jelentősen akadályozna titeket, arra alkalmatlanná tenne. Habár egy átigazolási megállapodást, vagy szerződés érvényességét nem lehet függővé tenni az orvosi vizsgálat eredményétől, az orvosi vizsgálatok és kezelések során mégis körültekintően kell eljárnotok; nemcsak a sérülésből, balesetből vagy betegségből eredő munkaképtelenség esetén kell a klubot haladéktalanul értesítenetek, és a HIÁNYZÁST orvosi táppénzes papírral igazolnotok, hanem arra is figyelnetek kell, hogy bármilyen orvosi vizsgálat, kezelés esetén, a beavatkozást megelőzően írásbeli hozzájárulást kell kérnetek a Munkáltatótól, valamint a klub által megjelölt szakorvossal egyeztetni szükséges.
Az ARCULAT-ÁTVITELI elemekkel bíró szerződéses rendelkezések kapcsán kiemelni szükséges, hogy a labdarúgók csapathoz fűződő KOLLEKTÍV, és a SZEMÉLYES KÉPMÁSHOZ ÉS HANGFELVÉTELHEZ VALÓ JOGA megkülönböztető jelleggel bír, azaz a munkaszerződés aláírásával nem általánosságban, hanem a csapat tagjaként végzett sporttevékenységével kapcsolatos fénykép-, film-, videofelvétel, lenyomat, autogram munkáltató által való közzétételéhez, terjesztéséhez, kereskedelmi célú felhasználásához, e körben az arculatához fűződő jogok hasznosításához adjátok hozzájárulásotokat.
A szerződés 8. pontja a továbbiakban, az általános rendelkezéseken túlmenően meglehetősen részletesen, mintegy 22 pontban (a-w) rögzíti a MUNKAVÁLLALÓI KÖTELEZETTSÉGEKET, így különösen a TÁJÉKOZTATÁSI, EGYÜTTMŰKÖDÉSI, JÓ HÍRNÉV MEGŐRZÉSI és SPORTOLÓHOZ MÉLTÓ MAGATARTÁS TANÚSÍTÁSI kötelezettségnek van jelentősége. Ezen túlmenően kiemelésre került, hogy míg a Munkáltató által szervezett és a részetekre kijelölt csapat- vagy egyéni edzéseken, képzéseken, felkészüléseken, edzőtáborokban, mérkőzéseken értelemszerűen részt kell vennetek, addig EGYÉNI EDZÉS elrendelésének kizárólag SPORTSZAKMAILAG ÉS/VAGY ORVOSILAG INDOKOLT ESETBEN ÉS MÉRTÉKIG van helye.
A Munkáltató ELŐZETES ÍRÁSBELI ENGEDÉLYE több szempontból is jelentőséggel bír; anélkül egyrészt semmilyen sporttevékenységet vagy ahhoz kapcsolódó egyéb tevékenységet nem végezhettek, ilyen eseményen nem vehettek részt, másrészt sporttevékenység folytatására labdarúgás sportágban további jogviszonyt sem létesíthettek engedély hiányában.
A munkavégzés során, illetve, a munkavégzésével összefüggésben betartandó SZABÁLYZATOK, ELJÁRÁSREND, MUNKAKÖRI LEÍRÁSBAN foglaltak és minden egyéb, a munkátokra VONATKOZÓ SZABÁLYOK betartása kötelező, amennyiben azokat részetekre igazoltan ÁTADTAK, előzetesen KÖZÖLTEK, illetve az abban foglaltakat aláírásotokkal TUDOMÁSUL VETTÉTEK.
Végezetül, de nem utolsó sorban felhívnánk a figyelmeteket arra, hogy kiemelt tilalom vonatkozik a bármilyen, aktív vagy passzív, a bajnokságot érintő SPORTFOGADÁSBAN vagy szerencsejátékban való részvételre. Azonnali jelentéstételi kötelezettségetek van, amennyiben közvetlenül vagy közvetve, de tudomásotokra jut ilyen mérkőzést befolyásoló körülmény. A jelentéstételi kötelezettség elmulasztása súlyos, egész sportolói karriereteket befolyásoló szankciókkal járhat.
A következő hírlevelünkben a klubok kötelezettségeivel fogunk foglalkozni, addig is amennyiben a fentiekkel kapcsolatban kérdésetek lenne, a csapatlátogatások során személyesen, valamint a csapatlátogatások előtt is állunk szíves rendelkezésetekre a HLSZ már jól ismert alábbi elérhetőségei bármelyikén:
E-mail: profifoci@profifoci.hu
Cím: 1132 Budapest, Nyugati tér 5. III./2.
Web: www.profifoci.hu
Telefon: 06 (1) 237-6050
Fax: 06 (1) 332-4573
Forduljatok hozzánk bizalommal!
Sportbaráti Üdvözlettel:
Hivatásos Labdarúgók Szervezete