A magyar válogatott nemrégiben leköszönõ szövetségi kapitánya, Egervári Sándor szubjektív összegzést készített az elmúlt három év munkájáról. Az MLSZ honlapján megjelent anyagot változtatás nélkül közöljük.

Leköszönõ szövetségi kapitányként, a tárgyilagosságra törekedve szeretném elmondani, miként látom közösségünk több mint hároméves szereplését, tudva, hogy a kiesés okozta keserûséget még sokáig hordozni fogom magamban. Sajnálatos módon, társadalmunk közszereplõi közül néhányan komoly sebeket okoztak önmaguknak nyilatkozataikkal, és az utóbbi három évben egyre nagyobb számban futballozó gyerekeink elé is torztükröt állítottak szakszerûtlen és rosszindulatú feltételezéseikkel, kinyilatkoztatásaikkal. Ezért fontosnak tartottuk kollégáimmal, hogy megvédjük közösségünk értékeit a nyilvánosság elõtt is.

Közösségünk 2010 augusztusában alapvetõen a 2009-es „U20” világbajnoki bronzérmes, illetõleg a sikeres, a Balotellivel felálló olasz válogatottat is legyõzõ „U21” válogatott csapatának tagjaira, valamint a korábbi évek válogatott játékosainak legjobbjaira épült. Ebben az idõszakban, közös munkánk kezdetén, a FIFA ranglista 62. helyén állt a magyar válogatott.

(Folytatás hírünk belsõ oldalán!)

Az elvárás szerint a generációváltást úgy kellett megoldanunk, hogy közben a válogatott eredményessége is javuljon. Éppen ezért a 2011-es évben tíz játékost építettünk be (23 év alattiként) válogatottunkba, akiket elsõsorban a jövõ játékosainak tekintettünk. A 2011-es évben, 19 pont begyûjtésével, a negyedik kalapból kisorsolva a 3. helyen végzett válogatottunk az Eb-selejtezõ csoportjában, Hollandia és Svédország mögött. Az elsõ két év lendületével, a svéd csapat legyõzése után, a FIFA-ranglistán minden idõk legjobb, 27. helyére jutott válogatottunk. A második sorozatunkat, világbajnoki selejtezõ csoportmérkõzéseinket a vártnál nehezebb csoportban kezdtük. A második kalapból érkezõ török válogatott a kalap harmadik legerõsebbjeként, a negyedik kalapból érkezõ román válogatott a kalap legerõsebbjeként, az ötödik kalapból érkezõ észt válogatott szintén a legerõsebbként nehezítette álmaink elérését.

A sorozatot 2012 õszén jól kezdtük, és elõnyt szereztünk a riválisainkkal szemben, elsõsorban az észtek idegenbeli, valamint a török csapat hazai legyõzésével.

A következõ félévben, a 2013 tavaszi eredményeivel még mindig csoportunk második helyén vártuk az utolsó félévet. Sajnos, az üres lelátók elõtt, egy már szinte megnyert mérkõzésen, az utolsó percben a románoktól kapott gól megfosztott minket két ponttól, amely a végelszámolásnál döntõnek bizonyult.

Az együttmûködésünk hetedik félévében bravúrt sem Bukarestben, sem Amszterdamban nem tudtunk elérni, így 17 ponttal a harmadik helyet értük el, megelõzve a futballkultúrában jóval elõttünk járó török válogatottat, valamint a legutóbbi Eb-selejtezõk egyik play-off mérkõzését játszó észt válogatottat.

Ezzel a megszerzett 17 ponttal és az Eb selejtezõn begyûjtött 19 ponttal 1986 óta a két legtöbb pontot gyûjtõ sorozatát érte el válogatottunk, így elmondhatjuk, hogy bár az álmainkat elérni nem tudtuk, de az elmúlt évtizedekhez képest az elõrelépés, az õszi két vereség ellenére, szembetûnõ.A fenti tények figyelmen kívül hagyásával, az elmúlt héten néhányan el akarták venni futballtársadalmunktól - többek között a válogatott eredményein keresztül - az elõrelépés elismerését, ami hat féléven keresztül lendületet adott a sportágnak.

Sajnos, ahogy a világ majd minden csapatánál már elõfordult, megtorpantunk, az egyre kedvezõtlenebb légkörben visszaestünk. A hollandiai 8-1 után önkritikát gyakorolva lemondtam. Az okokat társadalmunk magas rangú elöljáróitól kezdve a laikus szurkolóinkon át az éles nyelvû riporterekig, más-más érzelmi töltettel, már kinyilvánították.

Mi, a leköszönõ szakmai stáb tagjai, akik vállalhatóan követettünk el néhány hibát ebben a hetedik félévben is, egyszerûbb, tényeken és tapasztalatokon alapuló alapvetõ okot találtunk a szeptemberi és októberi vereségünk indokaként.

A korábbi hat félévben a kétségkívül legjobb játékosaink folyamatosan, hétrõl-hétre, meghatározó európai csapatokban játszottak, így jobb formában érkeztek közénk. (Gera-Fulham; Juhász-Anderlech; Rudolf-Genoa; Koman-Sampdoria; Hajnal-Stuttgart, Dzsudzsák-PSV, Pintér-Zaragoza; Szabics-Sturm Graz). A félévrõl félévre klubot cserélõ, „csellengõ” játékosaink, (pl. Varga, Németh, Koman, Laczkó) vagy az orosz bajnokságban játszó Pintér Ádám sem tud most hozzátenni a mi csapatjátékunkhoz annyit, mint korábban. Ezt a hátrányt ezekben a hónapokban nem lehetett a jelenlegi NB 1-ben szereplõ játékosok bevonásával áthidalni.

Azt mindennél jobban fájlaljuk, hogy az utóbbi két súlyos vereség támadási felületet adott az egyébként jó pályára állított labdarúgásunk különbözõ területeinek is. Véleményünk szerint pillanatnyi indulatoktól vezérelten nem lenne szabad veszélybe sodorni azt a folyamatot, ami kétségtelenül elindult, minden igazi szurkoló örömére! Vállaljuk az elmúlt három és fél év sikereit és kudarcait, a 17 gyõzelmet, 8 döntetlent, 9 vereséget, azaz a 62%-os teljesítményt.

Bízunk abban, hogy meghatározó játékosaink ismét jó formában, sérülésmentesen állnak a válogatott rendelkezésére, ami biztosíthatja a három és fél évvel ezelõtt kitûzött célt, a 2016-os, 24 csapatos Európa-bajnokságra való kijutást.